Nehéz unatkozni az Energetikai Szakkollégiumban. Jól szervezett egyesület a miénk. Mindig van tennivaló a csoportokban, projektekben, amiknek a sikereire méltón büszkék lehetünk. Az egyik legfontosabb projekt a Tagfelvételi Bizottság. Mindig szükségünk van új, tehetséges tagokra, olyanokra, akik már az egyetemi éveik alatt is szeretnének többet tenni az elvártnál, és akik ki akarják próbálni magukat felelősségteljes helyzetekben. Keressük azokat az embereket, akik nyitott szemmel járnak, akiknek céljaik vannak és képesek tenni azért, hogy fejlesszék magukat. Az ESZK sikerének kulcsa ez a projekt. Rengeteg olyan tevékenységünk van, ami utánpótlás nélkül nem valósulhatna meg.

         Az idei Tagfelvételi bizottság 5 taggal indult, akik közül nem egy ember volt már korábban projektag. A projekt alatt igazi barátságok szövődtek, egy összetartó csapat jött létre, akik sosem fogják elfelejteni a közös munkát.

         Munka pedig akadt bőven. Az előző két TFB-ben is jelen volt már a pandémia, viszont ez volt az első teljesen online megtartott Tagfelvétel. Úgy kellett hirdetni a felvételünket, hogy személyesen senkivel se tudtunk találkozni. Ennek ellenére igyekeztünk megteremteni a személyes kapcsolatot a hallgatókkal. Nagy hangsúlyt fektettünk az óralátogatásokra mind a VIK-en, mind a GPK-n. Hirdetéseket tettünk közzé az ESZK közösségi média felületein, voltak vicces insta story-k és a közösségünket bemutató posztok.

Bővebben ...

Ha érdekel az energetika, felcsigáznak a modern kor energiaipari megoldásai, vagy csak szeretnéd kiegészíteni és gyakorlatban is megismerni, esetleg bővíteni az egyetemen tanult tudásodat egy összetartó, motiváló társaságban, akkor köztünk a helyed! Jelentkezz az ESZK-be, hiszen nálunk olyan előnyökre, ismeretekre és kapcsolatokra tehetsz szert, amelyek hozzájárulnak a szakmai fejlődésedhez és a jövőbeli sikereidhez.

 

Bővebben ...

2002-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnök hallgatóinak egy csoportja egyetemi oktatóik segítségével egy új társaság létrehozására vállalkozott. Úgy érezték, hogy az egyetemen megszerezhető alapok mellett a sikerhez elengedhetetlen, hogy a folyamatban levő iparági kutatásokkal és aktuális információkkal tisztában legyenek. Ezért 2002. október 17-én megalapították az Energetikai Szakkollégiumot, amely a kitűzött céloknak és elvárásoknak megfelelve immár több mint 15 éve szervez az energetika szerteágazó területéhez kapcsolódó programokat elsősorban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóinak és az egyre nagyobb számban jelentkező külső érdeklődőknek.

Bővebben ...
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Szakkollégiumok

    

Szakosztályok

                          

 

Kari öntevékeny körök