ESZK

Az Energetikai Szakkollégium idén 16. alkalommal szervezte meg a már évek óta népszerű Országos Energetikai Tanulmányi Versenyt. A verseny során középiskolás diákok próbálhatták ki magukat az energetika számos területén, valódi mérnöki problémák megoldásával foglalkoztak, és az energiaiparban releváns elméleti és gyakorlati ismeretekre tettek szert.

A verseny szervezői - akik sokan szintén a megmérettetés egykori eredményes résztvevői voltak, és részben ennek hatására választották az energetikai pályát - már nyár eleje óta dolgoztak a versenyen. Idén 59 csapat nevezett, amelyek között akadtak határon túli középiskolák csapatai is.

kép

Az első fordulón belül négy miniforduló teljesítése volt a cél, itt játékos, az energetika minden területét átfogó témákban kellett elméleti és számítási példákat megoldani, valamint a csapatoknak egy kreatív reklámfilm keretében kellett bemutatniuk az általuk legjobbnak ítélt energiatárolási módszert.

A második forduló során a legügyesebb 20 csapat egy komplex feladattal birkózott meg. A diákok egy fiktív város energetikai korszerűsítésének megtervezésével voltak megbízva, melynek során a tanulók a megadott adatok és beépített technológiák alapján kiszámolták az erőművek teljesítményét, a szükséges hő- és vilamosenergia-import mértékét, a település CO2-kibocsátását. Ezen túl javaslatot tettek olyan energetikai korszerűsítésekre, amelyek azt segítették elő, hogy a város ne szoruljon energiaimportra. A terveket a tanulók egy esszében foglalták össze, a januárban megrendezett online meghallgatások keretében pedig prezentáció formájában mutatták azt be a verseny szervezőinek.

A legjobb 10 csapat meghívást kapott a kétnapos, február 1-2 között megrendezett döntőre a BME campusára. Az első nap folyamán komolyabb számítási feladatokat és teszteket oldottak meg atom-, hő- és villamos energetika témában. Ezt követően a diákoknak lehetősége volt meglátogatni az egyetem több laboratóriumát, többek között a Nagyfeszültségű Laboratóriumot, a Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék vízturbináit, és a DCS laborban hidrogéncellás járművekkel és belsőégésű motorokkal foglalkozhattak a tanulók. Este érvelős versennyel, játékkal, vacsorával és közösségi programokkal zárult az első nap. Másnap a második forduló megoldásait prezentálták a diákok szakmai zsűri előtt, valamint elektrotechnika laboratóriumi foglalkozáson vehettek részt. Ezután 2 workshopot tartottak vendég előadók, a BKM-től a távhőhálózatról hallhattak az alapoktól, a MÁV-tól pedig a vasúti villamos vontatásról. A második napot az eredményhirdetés zárta, ahonnan a sikerélményen és tapasztalatszerzésen túl értékes ajándékokkal utazhattak haza a diákok.

A XVI. Energetikai Tanulmányi Verseny hatalmas sikerrel zárult, ez pedig nem mehetett volna támogatóink nélkül, akiknek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani. Köszönettel tartozunk a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak és a Nemzeti Tehetség Programnak a pályázati támogatásért, és mindenkinek, aki hozzájárult a verseny sikeréhez!

Jövőre találkozunk!

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Szakkollégiumok

    

Szakosztályok

                          

 

Kari öntevékeny körök