Közösség

A Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági tagozata 2010-ben alakult. Célunk, hogy az energetika iránt érdeklődő hallgatók az egyetemi képzésen felüli tapasztalatokat szerezhessenek. Tagjaink túlnyomó többsége az energetikai mérnök szakról kerül ki. Igyekszünk nyitni mindenki felé, akit érdekelnek az energetikai kérdései, így tagjaink között tudhatunk villamos mérnököket, környezet mérnököket és jogászokat is.

Tagozatunk minden félévben szervez nyílt előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket, melyek aktuális energetikai kérdésekkel foglalkoznak, igyekszünk minden esetben az adott témát jól ismerő, azt szakmai szempontból megközelítő embereket meghívni. Ezeken felül üzemlátogatásokat is szervezünk, amelyek keretében az ország fontosabb erőműveibe, energetikai szempontból érdekes üzemeibe juthatnak el a velünk tartók. Tagjainknak rendszeresen tartunk készségfejlesztőket, ahol nyelvtudásukat, vagy egy-egy program használatát gyakorolhatják.

Január végén került sor legnagyobb rendezvényünkre, a Magyar Energetikus Hallgatók Találkozójára, amelyet immár negyedik alakalommal rendeztünk meg. A rendezvényen több egyetem is indított csapatot. A négynapos rendezvény során a résztvevők szakmai és ügyességi feladatokban mérhették össze tudásukat, részt vehettek üzemlátogatásokon, valamint bemutatták saját kutatásaikat is.

A tavaszi félévben kerekasztal beszélgettünk többek között a magyar energiatőzsdéről Lobenwein Júliával a HUPX akkori értékesítési vezetőjével, valamint Dr. Bihari Péterrel a GPK oktatási dékánhelyettesével, az energetika magyar nagyjairól. Az őszi félévet a „Munka világa” című kerekasztallal indítottuk, amely során Tagozatunk volt tagjai meséltek karrierjükről, eddigi munkáikról és látták el tanácsokkal az érdeklődőket. Zarándy Pál a Magyar Energetikai Társaság elnöke a szervezet múltját mutatta be a tagságnak.

A tavaszi félévben négy nyílt előadást rendeztünk. Ezek keretében az érdeklődők hallhattak az e-mobilitás jelenlegi állásáról a Jedlik Ányos Klaszter vezetőjének tolmácsolásában. Megismerkedhettek a dinamikus szimuláció egyik felhasználási módjával, valamint a hőszivattyús projektek felépítésével, buktatóival is. Vigassy Csaba segítségével az érdeklődők megismerkedhettek a MEKH múltjával, jelenlegi feladataival és kihívásaival. Az őszi félévben egy jelenleg mindenkit foglalkoztató kérdésről, a klímaváltozásról szerveztünk panelbeszélgetést. Ennek során három, a hazai energetikában fontos szerepet betöltő szereplőt ültettünk egy asztalhoz, hogy a klímaváltozás kapcsán bennünk és a hallgatóságban felmerülő kérdéseket megvitassák, különböző nézőpontokból bemutassák. A „Mi van, ha a hulladék aktívabb, mint te?” című nyílt előadásunkon a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. jelenlegi feladataival, valamint a Paks II okozta kihívásokkal ismerkedhettünk meg.

Az elmúlt évben ellátogathattak velünk az érdeklődők az Alteo Füredi úti gázmotor és akkumulátor telepére, valamint a Paksi Atomerőmű Karbantartó és Gyakorló Központjába is. Tagjaink nyáron Bécsbe utaztak, hogy megtekintsék a TRIGA oktatóreaktort és felfedezzék az osztrák fővárost.

Mindezek mellett segédkeztünk a Magyar Energetikai Társaság legnagyobb szakmai konferenciájának, a Magyar Energia Szimpóziumnak megszervezésében. Találkozhattatok velünk a Slip-en, az EFOTT-on, és a Sziget fesztiválon is.

Bővebb információkat találtok rólunk a honlapunkon, valamint közelgő eseményeinkről tájékozódhattok a facebook oldalunkon.

Támogatóink