ESZK

Szerencsés helyzetben vagyunk mérnökként, mérnök hallgatóként. Hiányszakma valamennyi mérnöki ágazat, így jó esetben a szakterületünk azon részével tudunk foglalkozni, ami igazán érdekel minket. Viszont még a diplománk megszerzése előtt el kell döntenünk, hogy mi is érdekel minket igazán, ebben segít a szakmai gyakorlat. Ennek a döntésnek a fontosságáról már a korábbi cikkünkben volt szó. Most viszont kicsit gyakorlatiasabban szeretnénk megközelíteni a témát.

            Ha felnézünk az Energetikai Szakkollégium szakmai gyakorlatának a honlapjára 42 különböző cég gyakornoki állásának hirdetését találjuk az energetikai ipar számos területéről: napelemparkokat üzemelő céget, hálózatirányítással foglalkozó vállalatot, energiatőzsdével, tanácsadással vagy tervezéssel foglalkozó kisebb, nagyobb vállalkozások gyakornoki lehetőségével találkozunk. Mindegyik cég esetében találhatunk az oldalon részletes leírást, hogy mivel foglalkoznak, és milyen szakos hallgatókat várnak a legszívesebben.

 

            Mivel számomra is most esedékes a szakmai gyakorlat, így én is végig olvastam az összeset. Több céghez is azonnal jelentkeztem volna. De csupán leírásokból van, hogy nem derül ki pontosan, hogy milyen az adott cégnél a légkör, mi lesz pontosan a feladatunk, vagy hogyan kell elképzelni egy átlag munkanapot. Személy szerint én mindig a sokat dolgozók körébe tartoztam már középiskolában is nyaranta, de az egyetem alatt is. Ha nem volt ismeretségem a cégnél mindig vakrepülésnek éreztem a jelentkezést, és ha olyan egy állásba sikerült beletrafálni, amit nem szerettem, azt a munkahelyet gyorsan otthagytam. A jelenlegi állásomban már 4 éve dolgozok, mert szeretem a munkám, és a munkatársakat, így sokkal kevésbé megterhelő a munka.

            Saját tapasztalat hiányában mások munkatapasztalatára van szükség. Ennek okán az ESZK szakmai gyakorlatának honlapján a korábbi évek legjobb beszámolói közzé vannak téve. Érdemes ezeket is átolvasni, mert tisztább képet kapunk arról, hogy milyen feladat vár ránk, akár hosszabb távon is, mint 6 hét.

            A beszámolókban az is jó, hogy olyan dolgokról is olvashatunk, amiket nem feltétlenül gondoltunk volna feltétlenül hasznosnak. Mások más megközelítésben látnak mindent, így az ő látáspontjaiknak köszönhetően objektívebben belátást nyerhetünk a cég életébe. Engem az egyik beszámolóban ez a rész fogott meg: “A gyakorlat ideje alatt egy nagy feladatom volt; a cég napelemparkjainak menetrendezési pontosságának növelése. Alapvetően ezzel a témával foglalkoztam a Tervezés c. tárgy során, és ebből fogom írni a szakdolgozatomat is.” Ilyen megközelítésben a szakmai gyakorlat nem csak az első állásunk megtalálásában játszik fontos szerepet, de a akár a diplománk megszerzésében is.

            Ha felkeltettük az érdeklődésedet a szakmai gyakorlatunk és annak lehetőségei iránt, minden szükséges információt megtalálsz a szakmai gyakorlatunk honlapján vagy az ESZK Facebook oldalán. Jelentkezési határidő most vasárnap, 2021. április 25-e éjfél.

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Szakkollégiumok

    

Szakosztályok

                          

 

Kari öntevékeny körök