Tudomány

 Kedves Kutatók, Doktorandusz hallgatók, Vállalatvezetők, Ipari szakemberek!

 

2021-ben már 24. alkalommal kerül megrendezésre a Gyártás (Manufacturing) konferencia. A rendezvényt idén a Gépipari Tudományos Egyesület és a Pannon Egyetem közös    szervezésében Veszprémben rendezik meg. A nemzetközi konferencián hazánkból, valamint Közép-Európa országaiból várjuk a legújabb kutatási eredményeiket bemutatni kívánó oktatókat, kutatókat, PhD hallgatókat, ipari szakembereket. A kétnapos konferencián neves keynote előadók prezentációit követően párhuzamos szekciókban hallgathatók majd meg a gépgyártástechnológia számos területének kutatási eredményei, ipari megvalósításai. A konferencia lehetőséget ad továbbá a hazai kis- és középvállalkozások, multinacionális cégek számára kiállítói stand létrehozására, ipari bemutató tartására is, így a hazai és környékbeli országokból érkező szakemberek közvetlenül ismerhetik meg az adott vállalkozás tevékenységét, termékeit, szolgáltatásait.

A konferencia tematikája lefedi a termékelőállítás teljes életciklusával kapcsolatos tervezési és gyártástervezési, az anyagtechnológiai és energetikai, a logisztikai és termelésmenedzsment, valamint az ipar 4.0 és digitális gyártástudományi területek kérdésköreit.  
A konferenciára előadással, poszterrel, kiállítással, vagy résztvevőként lehet jelentkezni, nagyon kedvezményes díjak mellett. A konferencia nyelve magyar és angol. Az angol nyelven beadott előadásokhoz tartozó publikációk lektorálást követően a Hungarian Journal of Industry and Chemistry folyóiratban DOI számmal rendelkező folyóiratcikként jelennek meg.

A Gyártás 2021. konferencia hivatalos weboldala:
https://www.events.gteportal.eu/manufacturing2021

Részletek az első felhívásunkban olvashatók.

Üdvözlettel:
A Gyártás 2021 konferencia szervezőbizottsága

Támogatóink