A tavaszi szemeszterben 17-edik alkalommal is megrendezésre kerül a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája, melyre gépészmérnök, járműmérnök, és mechatronikai mérnök hallgatók jelentkezését várják.

A konferencia lényege, hogy összeköttetést teremtsen a cégek és a hallgatók között. Ez abban merül ki, hogy a cégek valós mérnöki problémákat hoznak feladatként a hallgatói csapatoknak.
A csapatok szakmai zsűri előtt mutatják be a megoldásaikat, ez alapján pedig az értékelést követően különböző kategóriákban kerülnek díjazásra.

A résztvevő hallgatók számára igazolást biztosítanak.

A Konferencia 2025. április 13-16. között kerül megrendezésre a Széchenyi István Egyetemen.
A rendezvény során szállást biztosítanak vasárnaptól szerda délelőttig, valamint ellátást vasárnap estétől szerda reggelig.

A részvétel nevezési díjhoz kötött, a nevezési díj 20.000 Ft

kép

 

A Jövőtervező.BME rendezvénysorozat keretében október 30-án 17 órától a BME Gépészmérnöki Kara (GPK) kutatói ismertetik a gyógyítással, az élettudományokkal összefüggő kutatásaikat a Műegyetem dísztermében. A „Minden élet forrása a mozgás” alcímet viselő rendezvény célja kettős:
a közönség megismertetése az egészségtudománnyal kapcsolatos gépészmérnöki kutatásokkal és annak a tévhitnek az eloszlatása, hogy egy gépészmérnök olajos overálban, csavarkulccsal dolgozik, esetleg gépeket tervez és üzemeltet
 
További információt az alábbi linken olvashattok: https://www.bme.hu/hirek/241024/jovotervezo-bme-masodik-eloadas-gpk-egeszsegip
 
kép

As the Budapest chapter of the Board of European Students of Technology (BEST), we work to support engineering students at BME in developing their skills. Our goal is to ensure that students are prepared both professionally and interpersonally, and capable of working in an international environment. You may have heard of our summer courses or our engineering competition, INEC, before.

We’re excited to introduce our newest event: CompSA!

CompSA is a fun and engaging two-day competition in Budapest, happening on November 28-29 at the Evosoft Hungary Headquarters. It’s a great opportunity for students to tackle real-world challenges in sustainable agriculture while thinking creatively and coming up with innovative solutions. Who knows? You might even spark the next big startup idea!

kép

We’re inviting 25 teams (up to 100 participants) to join us, and don’t worry, we’ve got you covered with meals and coffee breaks throughout the event. Come and be part of something exciting!

You can apply with any academic or interest background, as the goal of the competition is to bring out the best in your team, where everyone has different strengths that complement each other!

You can find the main information channels, important dates, and the application process here:

If you have any questions, feel free to reach us at: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

We look forward to seeing you!

 
 

Pályázatot hírdet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a végzős hallgatók számára.

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók négy kategóriában nyújthatnak be munkákat:

  • szabadalom/használatiminta-oltalom,
  • védjegy és formatervezésiminta-oltalom,
  • szerzői jog
  • szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.

A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2024. december 2.
A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje: 2025. március 21.

kép
Bővebben ...

Join us on an educational evening focused on improving your proficiency in negotiating and effective communication techniques. Take part in a thought-provoking investigation with our special guests from Scotwork Hungary. Zoltan from his 28 years of negotiation experience, as owner and lead tutor of Scotwork will explore the fundamental ideas and tips on how to negotiate while Zsolt will help to facilitate the event and conduct the Q&A.

kép

Detailed agenda:
  • Tittle: 20 tips for negotiators 
  • Day, Date: Tuesday, 7th of May 2024
  • Speakers: Zoltan Papp and Zsolt K. Mayer
  • Time: 17.00-19.30 
  • Room: BME K building, room K172
  • Registration Link: Here

This program is intended to provide participants with useful tactics and insightful knowledge, enabling them to improve their communication skills regardless of experience level. Through promoting a more profound understanding of negotiation dynamics, this program aims to develop skilled negotiators prepared for success in the cutthroat employment market.

Don't miss this chance to improve your skills and gain an advantage in both your personal and professional efforts.

The event will kick off with a session covering negotiation and presentation techniques, followed by a networking break with refreshments provided. Connect with fellow enthusiasts and gain invaluable strategies to navigate negotiations with finesse and confidence. Enhance your negotiation prowess - see you there!

Az építőipar jövője és a jövő mérnökgenerációjának támogatása nem csak számunkra, hanem a szakma képviselői számára is kulcsfontosságú. A CÉH zRt-vel együttműködve Nyári Egyetemet hirdetünk harmad- és negyedéves hallgatóink és mesterképzésen résztvevők számára. A szakmai workshop kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy bővítsétek, illetve elmélyítsétek tudásotokat az építőipari digitalizáció és fenntarthatóság témakörében, illetve elsajátítsák a munka világában hasznos készségeket. Az építőipar óriási változáson megy át, ez ad aktualitást ennek a programnak.

Az esemény időpontja: 2024. augusztus 26 – 30.

Helyszín: Budapest és környéke

kép

A részvevők ellátogatnak olyan építés helyszínre, ahol több fázisban mutatjuk be a projektet és teljes képet kaphatnak a beruházás szervezés folyamatáról. Szakmai előadásaink legfőbb témáit felsoroltuk Nektek a plakátunkon, többek között hallhattok előadást az építőiparban dolgozó szakértőktől, cégvezetőktől, illetve trénerektől is akik a menedzsment világába adnak betekintést. A Nyári Egyetemen számos szabadidős programot szervezünk, hogy a tanulás mellett kellemes és aktív mentális kikapcsolódást biztosítsunk. Lehetőség lesz baráti kapcsolatokat építeni, és sportolni is.

A pályázat feltöltési oldala:  pályázat

További információkért látogass el a www.ceh.hu/hu/alapitvany oldalra.

Üdvözlettel,
CÉH Alapítvány

Várjuk jelentkezésedet szakmai táborunkba!

 

Pályázatot hírdet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a végzős hallgatók számára.

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók négy kategóriában nyújthatnak be munkákat:

  • szabadalom/használatiminta-oltalom,
  • védjegy és formatervezésiminta-oltalom,
  • szerzői jog
  • szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.

A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2024. május 5.
A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje: 2024. július 31.

kép
Bővebben ...

Fedezd fel a tehergépjármű-ipar változásainak új dimenzióit a BME-n!

A képzés során nem csak technológiai újdonságokkal ismerkedhetsz meg, hanem bepillantást nyerhetsz olyan vezetői stratégiákba, amelyek létfontosságúak a jövő kihívásainak kezelésében.

Figyeld a dátumokat és a Neptunt!

  • Előzetes tantárgyfelvételi időszak: augusztus 22-27.
  • Végleges tantárgyfelvételi időszak: augusztus 28-31.
kép
Bővebben ...

További cikkeink...

Támogatóink