A Gillemot László Szakkollégium (GLSZ) az online térben is folytatja az anyagtudomány népszerűsítését. 2020. november 27-28. között a BME OMIKK-kal karöltve részt veszünk a Kutatók Éjszakája rendezvényen, ahol minden korosztály számára érdekesebbnél érdekesebb, anyagtudományhoz kapcsolódó videókat mutatunk be. A videóban látható kísérleteket a Tagság lelkes jelentkezői készítették el. A videók egy része otthon is könnyen elvégezhető kísérletekből állnak, míg néhány, az iparban használatos gyártási vagy mérési eljárást mutat be. Természetesen a videókat szakszerű narrációval is elláttuk, hogy az érdeklődők minél átfogóbb tudást kapjanak az adott témában.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk és jó szórakozást kívánunk!

A videók az alábbi linkek segítségével érhetőek el.

 

  1. Süllyesztékes kovácsolás

Rövid bemutató a kovácsolásról.

 

Bővebben ...

A Gillemot László Szakkollégium (GLSZ) 2018 őszén alakult, és az azóta eltelt másfél évben sikerült egy jó közösséget építenünk, valamint számos, az egyetemi tanulmányokon túlmutató programot szerveztünk. A GLSZ elsődleges célja egy olyan közösség létrehozása, amelyben a tagjaink egymást segítve fejlődhetnek tanulmányaik előrehaladtával.

A szakkollégium fő profilja tisztelegve névadónk munkássága előtt a fémes anyagtudomány, beleértve mindent az alapanyagok alakadásától, a kötéstechnológiákon át egészen a hétköznapi és különleges alkalmazásokig. Biztosak vagyunk benne, hogy minden gépész kolléga érdeklődik valamilyen anyagtudományhoz köthető téma iránt, függetlenül attól, hogy melyik irányba specializálódik. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy számos első és másodéves jelentkezik hozzánk, de teljesen más irányba tanuló tagjaink is akadnak.

Bővebben ...
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Szakkollégiumok

    

Szakosztályok

                          

 

Kari öntevékeny körök